Nemzeti konzuláció? Shepherd válaszol!

Képtalálat a következőre: „nemzeti konzultáció család”Előre szeretném borítékolni, hogy a kérdéseket a Fidesz tette fel, mintegy kétmilliárd forintba kerül, amit TE és Én azaz az adófizetők fizetnek, és az általam adott válaszok jó eséllyel vérig sértik a választók legkevesebb felét! 

 

Fidesz kérdése: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a népességfogyást nem bevándorlással, hanem a családok erőteljesebb támogatásával kell orvosolni?”

A népességfogyás oka nem a bevándorlás, hanem a kivándorlás és az ennek következtében drasztikusan lecsökkent gyermekszületések száma, valamint a hasonlóan ennek következtében felgyorsult társadalmi elöregedés. Ezt a kormány az adófizetők pénzéből nem tudja ellensúlyozni, hiszen az adófizetők 10-15%-a hagyta el az országot. Így a kérdés egyszerű mellébeszélés annak elfedésére, hogy Magyarországnak valahogy ki kell termelnie azt a változatlan nyugdíjkeretet, aminek gazdasági fedezete (a legerősebb adófizető réteg) a szó legelemibb értelmében elmenekült Magyarországról, mert a Fidesztől nem perspektívát, csak ilyesféle űrlapokat kapott.

 

Fidesz kérdés: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az új családtámogatási programokat a továbbiakban is munkavégzéshez kell kötni.

Ez annyit tesz, hogy a rokkantnyugdíjasok, fogyatékkal élő munkaképtelenek, az önhibájukon, vagy önhibájukból (pl: baleset) munkaképtelenek nem jogosultak családtámogatásra. Ez a kérdés gyakorlatilag szegregálja a társadalom 3-5%-kát és azt mondja, hogy ha nincs munkád, ne legyen családod se. Fidesz családpolitika alapvetése ezen kérdés szerint a munkát a család szentsége fölé emeli, ami gazdaságilag is csak nehezen indokolható, de emberileg, szociálisan és civilizációs értékek mentén sehogyan sem.

 

Fidesz kérdés:„Egyetért-e Ön azzal, hogy a fiatal házaspároknak támogatást kell adni az önálló életkezdéshez?”

Most, hogy beszüntette a kormány a lakáskassza támogatást, és előnybe helyezte a hitel alapú és gyermekszámhoz kötött, valamint a szerencsejáték alapú (lakáslottó) rendszert, a kérdés egészen éterivé válik.
Ezen kérdés alapján a terv az, hogy a fiataloknak az állam támogatásához házasságot kell kötnie. Ez voltaképp arra buzdít, hogy ne érzelmi, hanem pénzügyi indokkal házasodjanak a fiatalok, mert az állam csak akkor tekinti őket támogatható jogalanynak, ha erről van papírjuk. A kérdés annyi, hogy a manapság gyakori élettársi viszony, mennyiben teszi rosszabb emberré a párokat annyira, hogy az állam leveszi róluk a kezét? Az a helyeselhető metodika, ami nem diákhitelt, hanem alanyi segítséget ad a fiatalnak, momentán a Fidesz érdeklődésének homlokterén kívül van. 

 

Fidesz kérdés: „Egyetért-e Ön azzal, hogy több gyermek vállalása esetén több támogatást kell adni?”

Civil karitatív munkásként, ki merem jelenteni, hogy a legrászorulóbb társadalmi rétegekben a gyermekvállalás  most is jövedelemforrás, míg a kevésbé, vagy egyáltalán nem rászoruló családoknál jövedelemkiegészítés, amivel mindenki számol. Ez kérdésfelvetés a gyermekvállalást pénzügyi és nem társadalmi, vagy egyéni felelősség alapján mérlegeli. A Fidesz azt mondja, hogy pénzt adunk ha szaporodsz. Ennél már csak az van lejjebb, ha emberi szaporítótelepeket is nyitnak béranyáknak, zsetonért. Van egy olyan érzésem, hogy valahol van egy ilyen Fideszes terv. 

 

„Egyetért-e Ön azzal, hogy a legalább három gyermeket vállaló édesanyáknak kiemelt támogatást kell adni?”

Visszautalva az előző kérdésre, most akkor a több az a háromnál kevesebb, vagy a háromnál több? Az előző kérdésnek ez valamiféle kicsavart és teljesen logikátlan kiszélesítése, mondván, hogy van az az extra közpénz kategória, amit azoknak adna a kormány, akik a több és kevesebb viszonyfogalmain túl, határozottan a három és annak akármilyen hatványaiban gondolkodnak, annak komolyabb fontolgatása nélkül, hogy a születendő gyermek egy agyontagadott, fűtetlen, fürdő nélküli, harminc négyzetméteres kalyibában születik negyedik (ötödik, hatodik, sokadik) gyerekként egy gettóban, vagy az egyik Fidesz milliárdos aranykupolás, medencés villájában. A gazdaság szociális kiadásainak, családtámogatási viszonyai nem hülye-gyerekek lutrija, mint az a Fideszben megszokott. 

 

Fidesz Kérdés: „Támogatja-e Ön azt, hogy az állam ismerje el a valódi főállású anyaság intézményét?”

Az anyaság nem szociális intézmény, hanem életfilozófia, felelősség, akarat, bátorság sajátos elegye. Az, hogy valaki főállásban anya, a szövegkörnyezet alapján munkahellyé degradálja a gyermekvállalás és gyermeknevelés élethelyzetét, ami ezen a szinten és a kérdés felvetése alapján versenyképes bérezést is megköveteli. A kérdés annyi, hogy a versenyszféra szabályai a mérvadóak, vagy a közalkalmazotti bértábla? Ha az utóbbi gyermekeket milyen szorzónak állatja be a Fidesz? Illetve, hogy a társadalom (illetve a férjek) ezt követően alkalmazottnak tekintik-e a nőket. Ez a kérdés az egyenjogúsítási lépések egyik sarokköve, pénzügyi kérdésként ellenben csak prostituáljuk az anyákat, ami lehet csak nekem okoz fejfájást.

 

Fidesz Kérdés: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a kormány támogassa a gyermeküket nevelő nők munkavállalását?”

Az előző kérdés tükrében ez elég érdekes felvetés. Tehát az anyáknak dönteni kell a verseny (vagy állami szféra) jövedelmei és a gyermekek után adható jövedelmek között és így az állam vagy a munkavállalásukat segíti elő, vagy a főállású anyává válásukat. Itt jön el a kérdés, hogy az anya szakmai képesítései, alkalmasságai, felkészültsége és rátermettsége befér - e teszem azt egy általános pályaalkalmassági vizsgába? Kell e önéletrajz, szakmai előmenetel (próbaszülések, gyakorlat a gyereknevelésben, stb.) a gyermekvállaláshoz, vagy a gyermekvállalás melletti munkához és ha igen, akkor a gyermekvállalás hány plusz pontot jelent egy gyermektelennel szemben, azaz beszélhetünk e az anyák esetében pozitív, a gyermektelen nők esetében negatív diszkriminációról? Az meg sem merem kérdezni, hogy mi van a sokgyermekes özvegy férfiakkal, mert a Fidesz szakmai kompetenciái nem tudom képesek - e ilyen társadalmi mélységet is látni?

 

Fidesz kérdés: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a beteg gyermeküket otthon ápoló családtagok nagyobb támogatást kapjanak?”

Az elmúlt időszak jogszabályi változásait tekintve a kérdés felvetése, finoman fogalmazva is, képmutató. Ismereteim szerint az otthonápolási díjakat megvonták, korlátozták, csökkentették a Fidesz törvényei, miközben közvetve, vagy közvetlen kriminalizálták, kvázi tolvajnak állították be azokat az embereket, akik otthonápolási díjra voltak jogosultak. A "beteg" amúgy a náthást is jelenti, vagy csak azt, ha a gyerek gyermekbénulásban szenved? Azt megint nem merem a társadalmilag érzékeny Fidesznek feltenni, hogy mi van azzal az emberi lénnyel, aki teszem azt 47 évesen nyaktól lefelé lebénul, vagy arra, aki születésétől haláláig a családja segítségére szorul? Ezen túlmenően mi van akkor, ha valaki aközben válik munkaképtelenné, hogy egy munkaképtelen istápol? Vagy ez a kérdés már túlmegy mindenféle Fidesz logikán?

 

Fidesz kérdés: „Egyetért-e Ön azzal, hogy gyermekeink szellemi, lelki és fizikai fejlődése olyan érték, amelyet a magyar államnak is védenie kell?”

Sajátos fogalmazás. Ha betű szerint vesszük olyasmit akarunk védeni, ami egyfelől genetikai, másfelől környezeti, harmad felől társadalmi, negyed felől szociális kölcsönhatások és interakciók millión múlik. A gyermekek védelme szimpla jogi értelmezésként a kudarc előszobája, mert az állam ugyan tarthat pallost a szülők, pedagógusok, vagy csak szimplán az autóvezetők felett, de ha a szülőket rávesszük, hogy pénzért szüljenek (lásd Fidesz előző kérdései), akkor valami módon azt is el kéne érni, hogy pénzért vigyázzanak a porontyaikra, illetve pénzért az állam egyfajta tikettet adhasson, hogy megvédjük a gyermekek szellemi, lelki és fizikai fejlődését. Az csak mellékes kérdés, hogy egy cölibátust fogadott, család nélküli, a biblia tanításait szentségnek tekintő pap ehhez mennyiben járul hozzá úgy, hogy a papok alapvetésnek tekintik, hogy a nemi, vallási másság rossz, sőt helytelen, Darwin hamis, miközben inni, dohányozni és mobiltelefonozni valahogy nekik is szabad. A képmutató erkölcs mennyiben védi a gyermekeket, vagy annak bármilyen értékét? 

 

Fidesz Kérdés: „Egyetért-e Ön azzal az alapelvvel, miszerint a gyermeknek joga van anyához és apához?”

Szerintem a tudomány jelen állása alapján apa nélkül még csak, csak, de anya nélkül... hát. Nincs élet. Az pedig, hogy a gyereknek milyen joga van, azon múlik, hogy a magzati létezés mely pillanatától válik jogalannyá, azaz mikortól lehet ezt a kérdést egyáltalán komolyan venni? Ha a kérdés társadalmi, szociális környezetre utal, akkor ez a felvetés már előre diszkriminálja azokat a gyerekeket, akiknek ugyan joga van a szüleikhez, csak a szülőket elütötte egy busz, vagy az apa személye azzal a bizonyos házibulival együtt feledésbe merült, vagy ne adj isten, az anya a születésekor lemond róla. A gyerekeket ilyen viszonylatban jogalanyként vizsgálni a kérdésfelvető teljes alul szocializáltságát sejteti, aminek lehet oka az is, hogy voltak szülei, csak azok nem nagyon járatták iskolába, bántalmazták, vagy egyéb módon torzították a szellemiségét, ami miatt végül a Fideszhez került, mint fontos munkatárs. 

 

Fidesz kérdés: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyermeket nevelő családoknak járó költségvetési támogatások kétharmados védelmet kapjanak?”

Kétharmados? Gondolom itt arra a sajátos tényre utalnak, hogy egyes törvények kétharmadosak, azaz a képviselők kétharmadával megszavazhatók. Ezzel a kérdéssel a Fidesz azt vélelmezi, hogy az ellenzékiek nem család, vagy gyermekbarátok (a Fidesz olvasatában és ezt a cikket véve alapul én sem vagyok az) és fontos, hogy a családdal kapcsolatos törvényeket az a fantasztikus és kiemelkedő többség ratifikálja, akik egyike Németh Szilárd, aki kétmilliárdot kapott a saját lakcímére, hogy birkózóakadémiát építsen, az a Semjén Zsolt, aki külföldre jár jó dolgában szarvasvadászatra, az a Lázár János, akinek még a kicsi fia is milliárdos, az a Kósa Lajos, akinek az édesanyja számláján is százmilliós vagyon lapul és az az Orbán Viktor, aki a 750 ezres megtakarításából az idén már több hetet külföldön volt, milliós és rosszul szabott öltönyöket hord, aki külföldre jár focimeccset nézni a saját pénzén, és akinek a 750 ezres vagyona mégsem fogyott el ettől. 



Összegezhetném azt a kérdőívet, csak minek? 

A Fideszeseknek ez a szent Grál, nekünk normális embereknek meg csak újabb adóforintok, amiért keményen megdolgozunk, hogy a kormány elkölthesse ostobaságokra. 

Civil vagyok a civil közigazgatási rendszer tagja... de ez a kérdőív annyira nívótlan ás buta, hogy nehezen minősíthető.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://shepherdszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr4614357909

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Facebook oldaldoboz