Fidesz rajongó lesre futott! Most nem érti!

penz_tizezresek_f_tozsdeforum_hu.jpg

Egyik ismerőssel - véresszájú fideszes - az adóról beszéltünk és az anyámat is emlegette már mikor mondtam, hogy alaposabban nézze át a fizetési elszámolását, amit Ő - mint kiderült - soha nem nézett meg rendesen.

Én azt mondtam neki, hogy a kormány által jelzett adó és a valóság között van egy laza háromszoros szorzó ő meg közölte velem, hogy istenbarma vagyok, mert mindösszesen 16+1,5% az adó és kussolnom kéne hazudozás helyett. Bekapcsoltam neki a számítógépet, megnyitottam egy bérkalkulátort és az - láss csodát - nekem adott igazat. Erre az volt a távolról sem meglepő válasza, hogy ez biztos valami propaganda oldal, ahol tömeghisztériát keltenek, mert ami oda van írva az hazug gyűlöletkeltés, mert ő bizony biztos nem fizet ilyen sokat! 

Abban maradtunk, hogy megmutatja a fizetési papírjait és nagy elánnal - sértetten - hazavágtatott, hogy mindjárt hozza. Mi maradtunk, mert az eset nálunk esett meg, és vártuk, hogy mikor érkezik meg a csodával. 

Jött is!

Arcán az értetlenkedés.

Ő nettó 150.000 forint fizetést kap és és gondolatai alapján olyan 180.000 forintos bruttót képzelt magának. Nos az arcára volt írva a döbbenet amikor kiderült, hogy a bérpapírján bruttó 294.290 forint szerepelt. 

Forgatta mint mókus a mogyorót és nem értette. Csak annyit tudott mondani, hogy "nem értem", meg azt, hogy "itt biztos valami elírás van".

Ez állt a fizetési papírján:

Besorolási bér: 226.000 (már itt elakadt, hogy az alap bruttója ilyen sok).

Nyugdíjjárulék : 22.600

Egyéni eb. járulék (természetbeni): 9.040

Egyéni eb. járulék (pénzbeli): 6,780

Munkaerő-piaci járulék: 3990

SZJA: 33.900

Majd jöttek azok a tételek, amik a bruttóján felüliek, az úgynevezett munkaadói adók. Ezeket fizeti utána a munkahelye és ezt (sem) tekinti adónak a Fidesz.

Szakképzési hozzájárulás: 3.390

Szociális hozzájárulási adó: 44.070

És a sokkoló végeredmény: 

Nettó bér: 150.290

Összes rárakott adó: 144.000

Megjegyzem a gyerekei már nagykorúak így nem kap semmilyen adókedvezményt. 

 

Szóval nézegette a papírt, amit eddig soha nem nézett át alaposabban, és szívta a fogát. Végül kibökte, hogy a nyugdíj az a saját megtakarítása azt nem kéne beleszámolni, hiszen az a saját számlájára megy és az végül is az ő pénze.

Picit krákogtam, majd óvatosan annyit mondtam:

Számlád ugyan van, de egyenleged az nincs, mert Magyarországon felosztó, kirovó nyugdíjrendszer van, azaz a te befizetésedből fizetik a jelenkor nyugdíjasait, azaz a te adód az adófizetésed pillanatában elveszti megtakarítás jellegét.

Természetesen rögtön közölte velem hogy ez megint hazugság! Ilyen nincs! 

Rákérdeztem: - Kinyomtassam Magyarország költségvetéséből neked a nyugdíjköltségvetés fő ősszegeit? Akkor elhiszed? 

Erre azt felelte, hogy Ő már  nem tudja mit higgyen, biztos valami tévedés van a dologban. Más adópapírját kapta mert ő biztos nem fizet ennyi adót, és a főnökével is fog beszélni hétfőn. És higgyem el, hogy neki van igaza, a nyugdíjblablát meg hagyjam, mert az úgy hülyeség, ahogy mondom, ki látott már olyat, hogy a nyugdíjat elkölti az a kormány, aki ennyi jót tett eddig a magyaroknak? (Családi összejövetelen vagyunk, ne feledjük- végül is rokon). Finoman rámutattam a honi visszásságokra, a nyugdíj katasztrófa előjeleire, a dolgozó bérek és a gazdaság viszonyszámaira de az érveim leperegtek róla. És mert más nem jutott eszébe megkaptam, hogy még az én kedvemért sem lesz hajlandó mecsetbe járni!

És ennyi! 

Adó és nyugdíjproblémából szempillantás alatt logikai ugrás az iszlámra! 

Mit mondhatnék? 

Ez a Fidesz! 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://shepherdszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr6414033862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása